Somody.jpg

Interjú Somody Imrével (részlet)


M.M.: Miért ennyire fontos, hogy egy csomó társadalmi ügybe beleássa magát?

Somody Imre: Az életünknek csak egy része a gazdaság. Én eléggé korán úgy éreztem, hogy ez nem lehet az egyetlen eszköze az életemnek. Nem akarok úgy 70 éves lenni, hogy még mindig csupán igazgatói tanácsülésre járok. Ahhoz hogy jól éljek, a pénzen kívül legalább annyira a család és a közösség érdekeit is figyelembe kell vennem. Eltöltöttem úgy húsz évet, hogy abból tizenötöt otthon sem voltam. Az emberek idejük 80 százalékát azzal töltik, hogy ülnek az irodában. Holott nemcsak ez a fontos ahhoz, hogy boldog életük legyen. Hiába sikeres és okos valaki, ha az egészségére, a gyereke oktatására vagy a környezete védelmére éppoly bután regál, mint egy tanulatlan ember. Egy olyan élet kellene, amiben ezek ki vannak egyensúlyozva. Nézzük meg a sikeres magyarokat: mennyi pénzük van, mekkora a hasuk, mennyi a várható élettartamuk, mennyire tették tönkre magukat az alkohollal meg a dohányzással. Döbbenetes képet kapnánk. Azok az emberek, akik megengedhetik, hogy vigyázzanak magukra, azok is csapnivaló módon bánnak ezzel. Persze csináljuk a pénzt, mert nélküle nem tudunk élni, de az életmódunknak ezen felül még van három dimenziója: az egyén, a család és a közösség. Nem lesz senki sem boldog, ha nincsen családja és nem részesül közösségben, amely védi, segíti őt. Ha viszont nem akarunk várba hurcolkodni, ahogy sokan csinálják Budán, akkor a közösséggel valamilyen szinten kapcsolatba kell kerülni.

M.M.: Okvetetlenkedésnek tűnhet, de talán természetes erre a reakció: Jó, majd én is többet fogok foglalkozni a magam és családom egészségével meg a közösségemmel, ha eladtam 110 millió dollárért valamit.

Somody Imre: Lehet, hogy így van, de nem pénzkérdés, hogy öt órát nézünk-e tévét, vagy ezt becseréljük valamire. Hihetelenül rosszul táplálkozunk, miközben sokat költünk ruhára, új telefonra. Nem járunk el egészségügyi szűrésre. Annyira egyszerűek ezek az ügyek, hogy szerintem a társadalom legalább 30 százaléka könnyedén kezelhetné, ha akarná. Elváltam, most van egy 6 éves fiam, egy egyéves és egy most született kislányom. Az előző házasságomból van egy 23 éves fiam, aki jogosan neheztelt azért, mert azt látta, hogy az apja soha nincs otthon, mert dolgozik. Ma meg felettébb csodálkozik azon, hogy én most azért dolgozom kevesebbet, mert gyereket nevelek. Mondtam neki, hogy én ezt már nem tudom neked jóvátenni, de azt a példát szeretném megmagyarázni, hogy amikor a te gyereked születik, akkor tudd, hogy mi a fontos A világ sokkal izgalmasabb, mint azt nézni, hogyan áll a gazdaság vagy a politika.

Ha megnézi az újságokat, úgy néz ki egy cikk egy sikeres emberről, hogy oldalakon keresztül taglalja, hogyan szolgál ki egy nemzetközi vállalatot, ami neki csak az anyagi feltételeit biztosítja. És pici kockában odaírja, hogy neki van családja is, akik nagyon rendesen elviselik, hogy sosincs otthon, és a gyerekek is milyen aranyosak, hogy ennek ellenére még megismerik. Én ma azt mondom, hogy szeretnék egy fordított cikket kapni, ahol arról szól a 80 százalék, hogy jé, így is lehet élni egy családban, ez az ember milyen jól érzi magát, a gyerekek így meg úgy. Amíg ezt az arányt nem rakjuk helyre, addig ez egy beteges és eltorzult ország lesz.


Forrás: Menedzser magazin
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.