2.jpg

KEZELD A VÁLSÁGOT!

Néhány hete azért bosszankodtunk, hogy elárasztanak a hitelajánlatok. Most pedig aggódunk, hogyan fogunk kijönni a pénzünkből a törlesztőrészletek szorításában. Tanácsok és tanulságok válság idejére.



Vonzó áruk és felvehető hitelek – családok százezrei kerültek a hitelre vásárlás bűvkörébe. A hangzatos és kecsegtető banki hitelajánlatok és a meggondolatlan családi döntések következménye tömeges eladósodás lett, majd pedig egyre többen váltak fizetésképtelenné. Az adósságspirálba kerültek helyzetét most végképp kilátástalanná tette a világon végigsöprő hitelválság. Vajon mit tegyünk, hogy stabilizáljuk a helyzetünket?

Rossz döntések sorozata

Boda Judit és családja nem fél a következményektől: szerintük a helyzetükön már nem ront a most kialakult pénzügyi válság. A történetük jóval régebbre nyúlik vissza. Juditék nem kizárólag amiatt veszítették el lakásukat, mert meggondolatlanul vettek fel banki hiteleket, a sorsukat egy uzsorás is jócskán megnehezítette. „Úgy tíz évvel ezelőtt vettünk fel először hitel, akkor, amikor még jóval szigorúbb feltételekkel dolgoztak a bankok. Szinte nem is lehetett kedvező konstrukcióval használt lakásra jelzáloghitelt igényelni, nekünk mégis szerencsénk volt. Minden nehézség nélkül kaptunk hárommilliót a lakásfelújításra. Ma már azt mondom, sajnos – vallja be a kétgyermekes családanya. – Jó ideig nem is volt a részletek fizetésével gondunk, csak akkor váltunk fizetésség, képtelenné, amikor a férjem összeköltözött egy másik nővel, és annak ellenére, hogy munka nélkül voltam, rám hagyta az adósságot. Akkor még sikeresen áthidaltuk a fizetési nehézségeinket a nagyobbik fiam segítségével, akinek volt bejelentett állása. Átírattam a nevére a lakást, így kapott hárommillió forintot egy másik banktól. A korábbi hitelből már csak valamivel több, mint egymillió volt hátra, így az újonnan kapott összeg egy részét félretettem a jövőbeni törlesztőrészletekre. Egy idő után elfogyott a pénz, nem tudtunk fizetni, a bank felbontotta a szerződést, és felszólított minket, hogy költözzünk ki a lakásból. Ekkor jött egy magánzós segítség, ami által valójában ugyanoda jutottunk. Ráadásul most sokkal többet követel tőlünk a bíróság, mint annak előtte."

Juditékon egy férfi segített, aki kifizette a banknak a tartozásukat, így a család nem került az utcára. Igen ám, de az illető nem sokkal ezután rávette őket arra, hogy a segítségért cserébe ruházzák át az ingatlan tulajdonjogát a nevére. Mivel egy adós sincs ugye olyan helyzetben, hogy feltételeket szabjon, a család elfogadta a kényszerű ajánlatot. „Ahogy a férfi bejegyezte a cégét tulajdonosként, levelet kaptunk a bíróságtól, hogy csődeljárást indítottak a lakásunkra bejegyzett cég ellen. Ezért az egykori jótevőnknek hitelező bank tulajdonába került az otthonunk. Akkor már végképp tehetetlenek voltunk, hiszen tulajdonjog híján kölcsönt sem kaphattunk. Egyik adósságból a másikba ugrottunk, és a vége az lett, hogy fedél nélkül maradtunk. Kitől, honnan várhatunk és kaphatunk most segítséget?" – őrlődik azóta is az asszony.

Tartsd szem előtt – a pénzügyi tanácsadó 9 tippje

• Írjuk össze a bevételeinket és a kiadásainkat! Pontosan tisztában kell ugyanis lennünk azzal, hogy valójában mire mennyit költünk, illetve hol tudunk tartalékot képezni.

• Próbáljunk meg minél több pénzt félretenni. Akinek hitele, illetve hitelei vannak, nagyon fontos, hogy legalább kéthavi törlesztőrészletre legyen mindig tartaléka!

• A spórolt pénz a devizahitelek árfolyamkockázata miatt is fontos: lehet, hogy (egyszer) több lesz.

• Akinek fizetési gondjai adódnak, azonnal keresse fel a bankját, mert akkor közösen még találhatnak megoldást a nehézségek áthidalására. Például átütemezhetik a hitelt, ami csökkenti a részletek nagyságát. Több hónapos nemfizetés után kevésbé lesznek segítőkészek a hitelezők.

• Aki a jövőben szándékozik lakást vagy autót vásárolni hitelre, előbb próbáljon meg tartalékot képezni, és csak azután adósodjon el többmillió forintra.

• Hitelfelvételkor legyünk óvatosak, ne centizzük ki a pénzünket, igyekezzünk megelégedni szerényebb ingatlannal, autóval. Azért, mert jelen időszakban épp sokat keresünk, egyáltalán nem biztos, hogy ugyanennyi jövedelem áll majd később is a rendelkezésünkre.

• Próbáljuk meg mielőbb visszafizetni a hiteleinket. Inkább mondjunk le másról!

• Ha szűkösek az anyagi forrásaink, állítsunk fel sorrendet a kiadások között: az alapvető élelmiszerekre, egészségre és a munkába járáshoz szükséges pénzt tegyük félre.

• Vigyázzunk a hitelkártyákkal! A legtöbben nem tudják visszafizetni az elköltött összeget a kamatmentes, 30–45 napos időszak alatt. Így a hátralékot jelentős kamatköltség terheli.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.