image003.jpg
hírlevél
2009. június
Specialistáink
Hírlevél regisztráció
×
×
×
A × jelölésű mezők kitöltése kötelező!

Ha a levelező rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a hírlevelet, klikkelj ide!


Kedves Olvasónk!

Vége a vizsgaszezonnak. Aki szülőként egyet-kettőt már végigcsinált a gyerekeivel az tudja, hogy nagy megkönnyebbülés ez évente kétszer. Utána kiengedünk egy kicsit. Így elővettünk egy szakácskönyvet és főztünk egy-két újdonságszámba menő levest. A vöröslencse leveshez kellett volna mentalevél, ami éppen nem volt. Gondoltam egyet: készítettem Mentás Calli-ból egy nagy kancsónyit, és azzal engedtem fel. Mondhatom, remekre sikerült. Kisérletezz Te is bátran! A vizsgák után a lányunk önbizalma is megjött, és határozott kijelentést tett: „Mától pedig mindennap mindenkinek 3 Alpha 20C-t kell enni.” Jó-jó, mondom, de miért. „Mert megyünk a náthába.” Hová …? „Hát a disznónáthába.” Aha, ha nem mondja, esküszöm, elfelejtem. Tény, 2 hét és csomagolunk. A Nagy Konferencia előtt Las Vegas és a Grand Canyon vár ránk. Vagy mi vártunk rá hónapról- hónapra? Székesfehérváron elmondjuk.
Bob Goshen üzenete
Mit tegyek, amikor úgy érzem: nem megy. Melyek a sikerhez vezető út legfontosabb lépcsői? Biztos vagy benne, hogy mindent megteszel azért, hogy működjön az üzleted? Mi az a picike, ami hiányzik ahhoz, hogy a következő szintre lépj? – ezek voltak Bob kérdései, a válasz pedig nagyon egyszerű: „Minden összejövetelen ott a helyed, ahova jogosult vagy elmenni. Ne ess a „válság” csapdájába. Tény, hogy vannak nehézségek, de mi személy szerint senkit nem ismerünk, akinek bármilye is „bedőlt” volna. Okosabban kell gazdálkodni. Gondolj bele: a Sunrider segít spórolni. A döntésed fogja meghatározni a jövődet." Számos kérdést tehetsz fel: megengedhetem magamnak, hogy elmenjek Székesfehérvárra? Befektessek ebbe? Az életben Te is egyszerre több ösvényen jársz: a házasság, a gyereknevelés, az üzlet és még sorolhatnám. Naponta döntesz, hogyan fejlődsz ezeken a területeken, hogyan maradsz bennük a helyes úton. Az emberek gyakran mondják, hogy „Nincs pénzem.”

Bob szerint ez nem pénz kérdés, hanem prioritás kérdés: „Vegyél szemügyre néhány dolgot. Először is, ha nem az üzlet az elsődleges, a fényes jövőd arrébb van. És ez nem csak a Sunrider üzletre vonatkozik. Üzletemberként mindig megtaláltam a módját annak, hogy eljussak a találkozókra azért, hogy új ötleteket szerezzek és véleményt cseréljek a többiekkel. Másodszor, ha vacillálsz, az a többieknek sem tesz jót. Ezzel vagy leállítod, vagy lelassítod őket. Kérlek, ne Te dönts a hálózatodban lévők helyett, mert egy Vezető minden lehetségest megtesz, hogy minél többen el tudjanak jönni. Harmadszor pedig, az összejövetelek erősítik a munkaerkölcsöd. Azt szoktam mondani, azért fontos eljönnöd, hogy megkapd az elutasítás elleni védőoltást. Tény, hogy szaporodtak a kihívások, de sokaknak volt ennél már rosszabb is. Az, aki ilyen helyzetben feláll, tanulni kezd és képes megtalálni azt, ami őt motiválja, az mindig nyer.” Eddig Bob véleménye, és ez nagyon egybecseng azzal, amit egy gazdasági elemző mondott: „Az emberek menekülnek a közszférából. De hova? Önmagukhoz kéne, de az nincs!” Akkor irány Székesfehérvár!
Go Group 2009
A királyok városa Téged is vár! Az Országalma mellett Te is KIRÁLYNAK érzed magad. Programunk vetekszik minden magyarországi Spa -val: péntek délután kisvasúttal megnézzük a történelmi belvárost, este táncos buli, szombaton a tréning után kirándulunk a Bory-várba, de lehet a strandon is lubickolni, és jó ha tudod: csak mi tudjuk, hol a legfinomabb a fagylalt! Ehhez tedd hozzá mindazokat az ismereteket, amelyeket vasárnap délig begyűjthetsz, és amitől 20 ember július közepén felfedezi Las Vegas és a Grand Canyon szépségét. Mindezt megkapod, és ez még nem minden! Olyan ismeretekkel térnek majd haza, hogy jövőre Te is közte lehess azoknak, akik újabb csúcsokat hódítanak meg. Péntektől vasárnapig szállás és félpanziós ellátás. És ez még nem minden. Részvételi díj egyösszegben 13.200 Ft/fő.
Elég fit vagy, hogy túlélj?
Néhány héttel ezelőtt Jóska hozott az edzéséről egy magazint, amiben azt kérdezték: „Elég fit vagy, hogy túlélj?”. És most minden kommentár nélkül álljon itt néhány idézet a cikkből: ”A magyar nemzet is egyre hízik. Amerikában már olyan szinten is probléma a méretnövekedés, hogy a korábbi standardok alapján épített lépcsőházak nem elég szélesek ahhoz, hogy megfelelő menekülő útvonalak legyenek. A New York Times-ban megjelent cikk szerzője a World Financial Center-ben dolgozott 2001. szeptember 11-én. Az épület a World Trade Center mellett van (volt), amit a hulló törmelék és a ledőlő ikertornyok miatt evakuálniuk kellett. A haladásukat viszont egy nagyon kövér és nagyon lassú személy igen lelassította és gyakorlatilag sem leelőzni, sem segíteni nem nagyon tudtak rajta. Azt hiszem világos és könnyen elfogadható tehát, hogy egy legalább alap funkcionális fittség kötelező és semmiért fel nem adható. Egyébként is, számomra büszkeségi kérdés is ennek megléte a nagyon konkrét gyakorlati hasznán túl. A fittség nem feltétlenül jelenti azt, vagy egyenlő azzal, hogy szálkás a hasizmod. Némi súlyfelesleg esetén is lehetsz erős, kitartó és egészségesebb, mint a nem fittek, bár a felesleges súly azért a relatív erőt nagyban befolyásolja. Erre pedig szükség lehet! A legalapvetőbb szempont, amire figyelned kell és ami felé dolgozni érdemes az, hogy a saját testedet tudd „kezelni”, mozogni vele. Alapként a felülés, fekvőtámasz, mély guggolás, kitörés súly nélkül képessé tesz arra, hogy a földről felállj és lépcsőt mássz (kondició is kell persze). Mindenképpen koronája a fizikai felkészültségnek a húzódzkodás és hozzátehetem a fogáserősséget is, hogy ez se legyen a húzódzkodás gátja, illetve tudj lógni, vagy valamit tartani. Nem kell részletezni, hogy a húzódzkodás mennyire „kihúzhat” a bajból, főleg ha valamilyen oknál fogva nincs sok lehetőség lábbal is segíteni magadon. A futás – gyors eltávolodás a veszélytől – szintén lényeges funkció. Jó, ha rövid- és középtávon minél gyorsabb vagy. Alapvető mozgásminta és funkcionálisan „király” dolog az, ha valamit fel tudsz emelni a földről, mellre-vállra venni, vagy karban tartani és haladni vele. Ez különösen akkor lehet fontos, amikor külső terhet kell legyőzni. Kinyomni, lehúzni egy rád, vagy valakire esett fatörzset, felemelni egy sérültet és vinni.
SportCaps_web.gif
A hónap terméke
A SportCaps növényi alapú „energiabomba", amely a testedzéssel és a megfelelő táplálkozással együtt tökéletesen beilleszthető egy sportoló komplett edzésprogramjába. A formula néhány jól ismert kedvenc - mint például a virágpor, az alfalfa és a szibériai ginzeng - mellett tartalmazza több kínai gyógyfű koncentrátumát is, így ez a termék valóban egyedi, különleges natúrtáplálék. Elsősorban az izmok hatékonyabb működését segíti. A formula leginkább sportolók számára hasznos, de bátran használhatja bárki, aki fizikai erőnlétén, állóképességén szeretne javítani, s ehhez könnyen fogyasztható, hatékony, mellékhatásoktól mentes tiszta nővényi energiahordozót keres. Megerőltető fizikai munka, sportverseny vagy edzések előtt és után (akár a napi étkezésekkel együtt is) fogyasztva a formula segít a legyengült szervezetnek, hogy hamarabb regenerálódjon, s többet tudjon teljesíteni.

A SportCaps -ből naponta háromszor öt kapszula fogyasztása ajánlott. Több élsportoló tapasztalata szerint naponta kétszer-háromszor két kapszula is jelentős teljesítmény-emelkedést eredményezhet.
Eseménynaptár
Üzletépítő tréning:

2009. július 4. 10.00 - 14.00
Helyszín: Szent Margit Gimnázium Díszterme
1114 Budapest, Villányi út 5.
Belépőjegy ára: 2.400 Ft.

Az egészségklub 2009. júliusi 7-i programja:

A nap témája:
Emésztés
A program:
• A Regenerációs Program előnyei (Kőrösi Andrea Lead Üzleti Vezető)
• A nap témája: „Táplálékod legyen gyógyszered…” (Dr. Budavári Attila orvos)
• Terméktapasztalatok
• Kóstoló
• Személyes konzultáció az előadókkal

További részletekért klikk ide!


Üdvözlettel a júliusi viszontlátásig:

dr Barta József és Edina


Ui: Ne csak olvasd, csináld is!


A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.