abprofessio_row03_új_b.jpg
hírlevél
2008. szeptember - különszám
Specialistáink
Hírlevél regisztráció
×
×
×
A × jelölésű mezők kitöltése kötelező!

Ha az e-mail rendszered nem jeleníti meg rendesen ezt a hírlevelet, klikk ide!


Kedves Olvasónk!

Akár tartalomjegyzékkel is felér a következő lista: triplázott a vízilabdacsapat, itt járt Dr&Mrs Chen és Mack Atkinson, IKE. Ez utóbbi nem hibásan az IKEA, hanem a Houston partjain és Bob Goshen-ék házán is végig söprő hurrikán.

Tavaly voltam egy tréningen, ahol néhányan a részvevők közül folyamatos kapcsolatban vagyunk, figyeljük egymás munkáját. Többen is megvalósítottuk elképzeléseinket, nemcsak beszéltünk róla, hanem meg is csináltuk. Tudod! Ne csak olvasd, csináld is! Mint a vízilabdások. Meg Kemény Dénes, aki borítékolta is. Nagyjából 6 hete figyelem a róluk szóló sajtót. Felismerték, hogy fizikai képesség szempontjából több hasonló csapat van, sőt ilyen játéktudásúból is akad elég, ezért a csapat egységessége, összehangoltsága lett az erősségük. Ejha!

Mire felocsúdtam, iderepült Mr és Mrs Chen a Sunrider tulajdonosai, magukkal hozták Mack Atkinsont. Ezt szó szerint értsd, a saját repülőjükön. Micsoda nap volt a Marriott-beli tréning! Meg is örökítettük. A DVD limitált példányban kapható lesz októbertől. 30 darab készül, több egy darabbal sem.

Most megyek és borítékolok a Grand Canyonra, mint tavasszal a vízilabdások csapatkapitánya. Ha még nem tudod, érdemes-e Neked is borítékolnod, számold ki, mennyi pénzt veszítettél eddig.

IKE, a jóságos - avagy mit tanulhatsz Bob Goshen alábbi leveléből

„Közeledik és hatalmas”

Huszonöt méter magasról méltóságteljesen tekintett le ránk, beárnyékolta az egész hátsó teraszt, tökéletes példány volt. Tudod, ilyet szoktak képeslapokra fényképezni. A hatalmas texasi tölgy méreteivel és szépségével egyaránt tekintélyt parancsoló volt. Néztük a Fox Tv-t, és ott egyfolytában csak azt mondták: „Közeledik és hatalmas. Az IKE (ejtsd: ájk) hurrikán mérete hihetetlen, a Mexikói öböl két-harmadát beteríti.” Szombat hajnali 3:34 perckor bekapcsolt a tartalék generátorunk, azóta is az üzemel. „Közeledik és hatalmas. Galveston lakói azonnal hagyják el a szigetet, vagy ott pusztulnak.” – villog a képernyőn.

Tombol a szél, ömlik az eső. Több, mint 120 km-re vagyunk a parttól, de ez most mit sem számít. Fák törnek ketté, tetők szakadnak le, kerti bútorok röpködnek a szélben. Az emberek felelőtlensége hihetetlen. Ülnek és bámulják a TV-t, ahelyett, hogy cselekednének. Mi ketten meg nem állunk: amit lehetett leszereltünk, ami mozdítható volt, elrámoltuk, az állatainkat biztonságba helyeztük. Kay-el már több, mint 24 órája talpon vagyunk, este elhatározzuk: lefekszünk. Mi lesz a tölgyfánkkal? Isten kezében vagyunk. Négy óra múlva iszonyatos robajt hallunk: a tölgyfa rázuhan a hátsó, fedett teraszra, ami egy másodperc alatt romhalmazzá lesz, egy hatalmas ága pedig áttöri a garázs falát, a nappaliba bemozdul a kandalló. Ahogy a nappalit elönti a víz, és a hátsó terasz úszómedence lesz, eszembe jut: „közeledik és hatalmas”.

IKE elvonul, 24 óra múlva jön a favágó. Meg van döbbenve. Nézi, és nem érti: a tölgynek a hálószobánkra kellett volna zuhannia. A környék összes kidőlt fája dél irányába zuhant, csak a miénk keletre. Hihetetlen. Neki. Élünk, és hálát adunk érte.

Barátom! „Közeledik és hatalmas”. Akár elfogadod, akár nem, múlnak az évek. A munkalehetőségek világa zsugorodik. Ahogy IKE közeledett Houston felé, minden létező reakciót hallottunk: „Majd elmúlik.”, „Ez csak 2-es erősségű, nem megyek sehova Galveston-ból, túléltem én itt már 3-as erősségűt is.”, „Nem kell úgy megijedni. Tudom, Ti Oklahomából költöztetek ide, de csak a média fújja fel ezt a szelet ennyire.” Hihetetlen, hogy emberek a saját szemükkel látják a képernyőn a pusztítást, mégis legyintenek, és azt mondják: „Majd elmúlik. Ez is csak egy a sok közül.”

Igen, elmúlik, mint az életed. Csak nem mindegy, hogy közben mi pusztul. Ahogy Galveston partvidékét letarolta a hurrikán, és 30 másodperc alatt semmivé lettek az otthonok, úgy lesz semmivé a jövőd is. Miért hát a kifogások? Miért hiszed, hogy majdcsak lesz valahogy. Nem lesz.

Ezen a héten pénzügyi hírekből is kaptál egy köteggel. (bár inkább pénzt kaptál volna egy köteggel), nyugdíjalapok kihelyezett befektetései zuhannak, a tőzsde inog (és jobb, ha tudod, ha valaha kötöttél biztosítást, a Te pénzed is ott inog.) Látnod kell, milyen pillanatok alatt fúj el mindent a szél. „Közeledik és hatalmas.” Ki gondolta volna, hogy ezek a cégek (AIG, Marill Lynch) megbillenhetnek? Ezrek lettek munkanélküliek , persze nem a cégvezetők. És Amerikában most az állam próbál kihúzni a bajból egy olyan céget, mint az AIG, amiben mindenki bízott.

Kezdd újra, ahogy mi is eltakarítjuk a szemetet, újraépítjük a teraszt, a garázst, a kéményt, a kandallót és tovább gondozzuk lovainkat és a többi állatunkat. Ahogy gumicsizmát húzunk, seprűt és lapátot ragadunk, Te is szedd elő az eszközeidet. Beszélj azzal, akinek eddig nem szóltál erről az üzletről, hallgasd meg újra a kazettákat, CD -ket. Írd össze, kiket közelítesz meg, ha kezdő vagy iratkozz fel a 21-napos programra. Szedd elő a szponzorod. Gyere el a következő tréningre, és ne hallgass azokra, akik azt mondják: „Ugyan minek, ez is csak egy a sok közül, majd elmúlik.”

Barátom, nem tudod, hogy mit tartogat a holnap, de azt tudod, hogy ki tartja kezében a holnapot. Tudod, hogy nálad van a felelősség, amikor a jövődet tervezed.

Közeledik a nap, amikor szembesülni fogsz azzal, hogy egyszerűen nem leszel olyan anyagi helyzetben, hogy Te és a családod emberhez méltó minőségű életet éljetek. „Közeledik és hatalmas”. Választhatsz tehát: seprűt és lapátot ragadsz, és a javadra fordítod, vagy bámulsz, mint Galveston értetlen lakói.

Bob és Kay Goshen


Üdvözlettel az októberi viszontlátásig:

Jóska és Edina


Ui: Ne csak olvasd, csináld is!


A hírlevélben megjelent írások helyességéért felelősséget nem vállalunk, s azok semmiben nem képviselik a Sunrider International, vagy a Sunrider Hungary Kft. üzlet vagy termékpolitikáját.
1125 Budapest, Trencséni u. 33/b - Telefon: (1) 35 57 548
A&B Professio Kft. © Minden jog fenntartva.
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft.